Esküvő a labirintusban

Amikor a párommal az esküvőnket szerveztük, a legnagyobb fejtörést az okozta, hogy a hivatalos polgári szertartást nem tartottuk elég mélynek és bensőségesnek, egyházi esküvőt pedig nem akartunk. Mindketten sokat foglalkozunk a lélekkel, vannak transzcendens tapasztalataink, így vágytunk valamilyen spirituális élményre, ami még jobban összeköt minket párként. Ekkor jött a labirintusjárás ötlete.
Eddigi életutunkat külön jártuk a párommal, igaz, több ponton találkoztunk, de mindig voltak fordulók, amelyek más irányba tereltek minket, míg végül találkoztunk, hogy együtt haladjunk tovább. Ezt a találkozást és a közös élet kezdetét jól szimbolizálja egy labirintus.

Megkerestük Halász Pétert, aki labirintusok építésével és labirintusjárás vezetésével foglalkozik, és megkértük, hogy segítsen nekünk az esküvői szertartáshoz szükséges szalmalabirintus elkészítésében. Péter javasolta, hogy egy afrikai alakzatot, a "megbékélés labirintusát" használjuk. Igaz, ezt eredetileg haragosok összebékítésére alkalmazzák, de tágabb értelemben két ember találkozását és közös útját is szimbolizálja, így nekünk éppen megfelel. A gondos építő azt is figyelembe veszi, milyen anyagból dolgozik, hiszen egy szertartáson minden szimbólumnak fontos szerepe van. Építőanyagnak a helyszínen beszerezhető szalmát és rengeteg virágot használt. A szalma szimbolizálja a növekedést, termékenységet, az éltető Napot, így jól illik az esküvőhöz. Péter arra is vállalkozott, hogy a szertartást levezesse.

A menyasszony élménybeszámolója

"Nagyon ünnepélyes és felemelő érzés volt, amikor a labirintust körül állta 80 barátunk, rokonunk, minden szerettünk. Éreztem, hogy nem lesz könnyű belépni a labirintusba, egy ideig egyedül haladni benne az ünnepélyes csöndben. Mindenki engem és a vőlegényem fogja figyelni. Ám ekkor - nagy meglepetésünkre -, odaléptek hozzánk a szüleink és átnyújtottak egy - egy szimbolikus útravalót. Kiderült, hogy Péter mindkettőnk szüleit előre megkereste és felkérte őket erre, amit örömmel vállaltak is. Én egy hatalmas családi ölelést kaptam, amivel csordultig telt a szívem és már elég erősnek éreztem magam ahhoz, hogy elinduljak az úton. A párommal egyszerre léptünk be, de külön ösvényen. Amíg mentem, igyekeztem végig gondolni azokat az éveket, amelyeket nélküle töltöttem. A gyerekkorom, felnőttkorom fontosabb állomásait. Végül szembe találtam magam a párommal és helyet cseréltünk, bejártuk egymás útját." "Olyan volt, mint amikor a megismerkedésünkkor mindent elmeséltünk egymásnak magunkról, az addigi életünkről. Eszembe jutott a Kékszakállú herceg vára, amikor Judit benyit minden ajtón, lát minden boldog percet, kincset, és látja a szenvedést, a sötét órákat is. Végtelen hálát éreztem, amiért mindezt megmutatja nekem. Végül az utunk összefonódott, mi is egymásba kapaszkodtunk és úgy léptünk be az alakzat középpontjába. Éreztem a keze szorításából, hogy ő is mélyen átélte az elmúlt perceket és örül, hogy most már együtt folytatjuk az utat. A középpontban kaptuk az igazi beavatást: régi kedves ismerősöm, Boldizsár Ildikó meseterapeuta elmondott nekünk egy mesét, ami mintha pontosan rólunk szólt volna. Olyan mélyen megérintett mindkettőnket, hogy potyogtak a könnyeink. Végül Pétertől is kaptunk egy labirintusmedált (a chartes-i labirintus alakzattal) és egy kagylót útravalóul, majd kijöttünk. Mindketten módosult tudatállapotban voltunk, nagyon erős katarzist éltünk meg, ami egyszerre volt felemelő és súlyos, így kellett negyed óra szünet kettesben. Sétáltunk és könnyeztünk, nevettünk a szabad ég alatt - amíg a násznép a vacsorához készülődött. (A vendéggyerekek pedig boldogan rohangáltak a labirintusban, ami innentől szabadon bejárható volt mindenki számára)."

Látjátok a labirintus vonalaiban az angyalt?