Szülő - Gyerek labirintusjárás

Művészetterapeutaként folyamatosan kutatom a labirintusépítésben és bejárásban rejlő önismereti és terápiás lehetőségeket. Több alkalommal építettem már labirintust szülőkkel és gyerekekkel. Leggyakrabban beltérben, szobában építünk háromkörös fonállabirintust, mert ez a legegyszerűbb, leggyorsabb megoldás. A  fonál köldökzsinór szimbolikája miatt is nagyon jó alapanyag.

Már az építés folyamata is nagyon érdekes, sokat elárul arról, hogyan tudnak együttműködni a szülő - gyerek párok. Pl. Mennyire engedik a szülők, hogy a gyerek önállóan építsen. Hogyan reagálnak arra, ha a gyerek elrontja az alakzatot, engedik-e hibázni, javítani. Esetleg épp a gyerek próbál dominálni, korlátozni a szülőt. Mennyire szól a teljesítményről, és mennyire a közös kísérletezésről, örömteli élményről a folyamat.

Lélektérkép - Kincsekkel berendezve

Az építés előtt játékos ráhangoló feladatokon keresztül szerzik meg a párok azokat a kincseket, amelyekkel később berendezhetik a labirintust. Ezek a tárgyak projekciós felületként működnek, előhívnak érzelmeket, emlékeket, és segítenek ráhangolódni a két agyfélteke működését összerendező bejárásra is. Szívesen dolgozom egy alapkészlettel, mely az 5 érzékhez kapcsolódik. Ezek általában erős, egyértelmű érzelmeket keltenek, emlékeket hívnak elő, melyek a szülőknél és gyerekeknél nagyon eltérőek lehetnek.

A gyerekek szeretik az illatos fűszereket, érdekes ízeket, különleges hangszereket, és azonnal tudják, melyiket hol akarják elhelyezni a labirintusban. A felnőttek is szívesen válnak kicsit gyerekké, a tárgyak felhívó jellege játékba hívja őket is. Természetesen arra is van mód, hogy speciális témát dolgozzunk fel a bejárás során, amihez más tárgykészletre van szükség. Ilyenkor előre megbeszéljük, hogy milyen személyes jelentéssel bíró szimbólumokat szeretnének bevinni.

A berendezett labirintus az alkotó „lélektérképe”, megmutatja, mennyire van bent rend, hol vannak elakadások, gócpontok, milyen a lélek bejárata és mi rejlik a legvédettebb zugában. Amikor minden tárgy megtalálja a helyét, megkérem a résztvevőket, járják be a labirintust, próbálják ki a tárgyakat, ébresszék fel az érzékszerveiket a segítségükkel.

Dinamika

Általában van rá igény, hogy átrendezzék a tárgyakat, mozgásba hozzák a labirintust. Az igazi játék itt kezdődik! A gyerekek gyakran csoportosítani szeretnék a tárgyakat, kisebb kamrákat hoznak létre az építményen belül, ahol tematikus játékokat játszhatnak. A szülők inkább egyenletesen elosztanák a tárgyakat, hogy út közben folyamatos ingerek érjék őket. A bejárás vezetőjeként csak annyi instrukciót adok, amennyi feltétlenül szükséges. Ha a páros jól feltalálja magát az építményben, beindul a dinamika, nem avatkozom közbe, legfeljebb keretezek. Ha elakadnak, vagy konfliktus támad, akkor pár egyszerű utasítással vagy kérdéssel lendítem őket át az akadályon. A módszerhez jól kapcsolható mese vagy dráma, pedagógiai és pszichológiai megközelítésben egyaránt. A dinamikus részben gyakran alakul ki valamilyen történet, amit a labirintusjárók eljátszanak, így a korrekcióra is itt van a leginkább lehetőség.

Eltérő a labirintusjárás sebessége életkoronként. A gyerekek többsége kiskamasz korig (10-12 éves kor) futva teszi meg a bejárattól a középpontig tartó utat, míg a kamaszok és a felnőttek lassú, egyenletes tempóval közlekednek, általában a légzésük ritmusára, ami inkább elősegíti a módosult tudatállapot elérését.

Fészeklabirintus

egy Szülő – Gyerek bejárás ismertetése

A labirintus erőteljes anyaméh szimbólum, ami már egy játékos bejárás során is aktiválódik, hatni kezd kisgyerekben és felnőttben egyaránt. Aki nehezen született meg, siettették, komplikáció merült fel a szülésnél, arra különösen erősen hat a labirintusjárás, általában megnyugszik odabent. Egy anyuka (aki nehezen született és ő is nehezen hozta világra a gyermekét), és 5 éves kisfia eljöttek hozzám labirintust járni. Az öt érzékszervhez kapcsolódó tárgyakat adtam nekik, amivel hamar berendezték a háromkörös fonállabirintust. Egy órán keresztül bent voltak, alig akartak kijönni. Újra és újra átrendezték, próbálgatták a tárgyakat, csoportosították funkció szerint, kamrákat hoztak létre. Szemmel láthatóan jól érezték magukat odabent. Utólag azt írta az anya: "Olyan kiegyensúlyozottak voltunk, mikor tőled eljöttünk, még másnap is kitartott, olyan töltődés-féle érzés."

Pár héttel később újra eljöttek. Az anya kérésére fókuszba állítottuk a kötődés, leválás témát, amivel akkoriban küzdöttek. A labirintus befogadás, elengedés, megfoganás és megszületés jelentését megtámogattam a tojásból kikelés és madárrá válás szimbolikájával. Ráhangoló gyakorlatnak egy beltéri hinta átalakítását javasoltam: a csepp-alakú hintát kendőkkel egészen zárt tojássá formáltuk, csak egy kis nyílás maradt, amin a kisfiú bemászott. Kértem az anyukát, hogy ringassa el, ölelje, melengesse a tojást, amíg a kismadár úgy nem érzi, hogy elég erős ahhoz, hogy kibújjon. A kismadár pár percet töltött bent, majd gyorsan kibújt és bekucorodott az anyja ölébe. Érezni lehetett, hogy ez most egy nagyon intim pillanat, amiben az én szerepem annyi, hogy biztosítsam nekik a teret és az időt, megtartsam őket a távolból.

„…nagyon mély élményeket éltünk meg, a tojásból kikelésnél teljes regresszióban voltunk. Neki nehéz volt, azt fogalmazta meg, hogy "anya nem volt jó, azért, mert nem tudtalak megölelni", érdekes, elgondolkoztató visszajelzés volt ez nekem, mert én nem éreztem a távolságot ilyen erősen, hiszen én öleltem mindkét oldalról, simogattam, babusgattam. Amikor kijött a tojásból, ugyanazt a sírást láttam rajta, mikor reggel el kell válnunk, "anya kell!!!" -mondja mostanában sírva. Itt ugyanezt a kétségbeesést láttam rajta, ami kicsit meglepett. Aztán nagyon jó volt kettesben, összebújva lenni, megélni, én is teljesen át tudtam adni magam, annyit és addig adni, feltölteni a fiamat, ameddig ő igényli, valami ilyesmi érzés volt bennem. Ő szinte kivetette magát a tojásból, belevetette magát az ölelésembe, bebújt...Sokáig voltunk így, intim volt, jó volt a zene, mélyítette a megélést, és nagyon jó volt a távolban levő megtartó jelenléted. … valamiféle katarzist éltünk át, ami majd dolgozik mindkettőnkben...” /az anyuka beszámolója/

Aztán lassan feltöltődött anyja ölelésében és visszaült a tojáshintába a kisfiú – a másodlagos anyaölbe, amit úgy értelmeztem, hogy egy szinttel feljebb lépett és a tényleges anyaölből a szimbolikusba ült át. Így ringatta magát percekig. Javasoltam neki, hogy ha van kedve, rajzolhat a hinta alatt található óriási papírra, de ehhez nem volt kedve. A szárnyaló mozdulatoknak még nem jött el az ideje. Végül megunta a hintázást és készen állt a labirintusépítésre. Lelkesen jött építeni, a fonálból kirakott alapot színes, puha sálakkal rakta körül. Így a labirintusból fészek lett. Kíváncsi voltam, mit kezd a tollakkal, tojásokkal. Nagyon kreatívan a tojásból készített fészket, ami egy összevont szimbólum lett így: egy megduplázott anyaméh. Nagy gonddal bélelte ki mindet, hogy minden madárnak puha fészke legyen, átvéve ezzel az anyaszerepet, önmagán belül újrateremtve az anya óvó biztonságát. Az üres tojásokba is tollat tett, nem maradhatott üresen egyik sem - talán ez is az elszakadást jelképezte volna. A teli fészkeket, tojásokat egyenként elhelyezte a labirintusban - a 10 éven aluli gyerekekre jellemző gyors tempóban. Először úgy tűnt, ötletszerű az elrendezés, de mire minden fészek helyet talált, kiderült, hogy egy szimmetrikus kompozíciót hozott létre a labirintusban, ahol minden egyensúlyban, harmóniában van. Az egész alakzat egy nagyon stabil képet adott. Az egyes részek így kapcsolatba kerültek egymással. A sálakkal kirakott labirintus egy óriási fészek volt (egyben anyaméh), amiben sok kicsi tojásfészek lakott - a matrjoska babák jutottak eszembe erről. A többszörös szimbólum nagyon erőssé, biztonságossá tette ezt a képet, semmilyen külső veszély nem fenyegethette a madarakat. Az alakzat legvédettebb pontjára, a középpontba egy háromtagú családot rakott ki (3 különböző méretű búbosbankát). Ennek külön örültem, stabil és kiegyensúlyozott családképet mutatott, erős, biztonságos kötődési mintával.

Ezután következett a madarak itatása, etetése, az anya gondoskodó szerepének átvétele. Minden madár rengeteg élelmet kapott, a "labirintus-fán" bőségesen termett minden, amire a növekedéshez szükség lehetett.

A madarak nem repültek ki a fészekből, nem keresték fel egymást, csak melegedtek, töltekeztek, fejlődtek a saját helyükön. A kapcsolat közöttük a gyerek volt, mint "anyamadár".

Adtam neki egy zacskó sósperecet, amivel saját magát is táplálhatta. Minden madárnak bőségesen jutott ebből is, de ő is eszegette. A folyamatból végül ezen keresztül lépett ki: összeszedte a kiosztott pereceket és elkezdte megenni. Végül kibújt a nagy "anyaméhből", elhagyta a labirintust. A lebontásában aktívan részt vett, de látványosan elfáradt, így végül leült a kanapéra pihenni és enni. (Megszületett, megpihent, táplálni kezdte önmagát). Intenzív volt a belső szimbólumalkotó munka.

„A labirintus egy meleg, játékos, könnyedebb élmény volt, a sállalló kirakása szuper ötlet volt, ez tette meleggé, :) és mindkettőnknek nagyon tetszett. Az építés, berendezés harmonikus volt, nagyon édesek voltak a madarak, jó a közös tervezés is. A bejárásnál most azt éreztem, kevesebb igényem van rá most, mint múltkor, elfáradtam. A fiam is csak úgy száguldott, futkosott benne, könnyedén, felszabadultan, jókedvűen, valahogy mintha most ő is kevesebbet töltött volna bent, mint múltkor… Szóval egy nagyon jó, és mély élményt kaptunk, köszönjük. :) A labirintust ezentúl sálakkal körül bélelve kell majd építenünk itthon.„ /az anyuka beszámolója/